Elterül az ágy alattam, hozzám bújik a takaró, óvón tartja fejem a párna, s mégis: egyedül vagyok.
Élettelen tárgyak hangos némasága kedvesen kínoz, s én nem is bánom. Jobban bízom az asztalban, mint egy emberben. Szívesebben gondolok egy székre, mint egy emberre. Előbb állítom fel az eldőlt vázát, mint a fellökött embert. Többször nézem a holdfény útját, mint a fényt egy ember szemében.
Nem akarok embereket. Nem akarok társakat, barátokat, megértő ismerősöket. Nem akarom magamat se. Csak egy kósza napsugarat szeretnék, ami annyi fényt ad, hogy lássam a tollam és a papírom…
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
4 megjegyzés:
Szép pár vagytok Atomnyúllal! Két antiszociális! :) Néha már azt is csodálom, hogy egyáltalán egymásra szükségetek van. Persze a szerelem beállítja a prioritást. :)
Mint mindenben, ebben is előjön, hoyg az ellentétek embere vagyok. Mert a leírásomban meg ott van, hogy érdekelnek az emberek. Szeretem figyelni őket, de azt már nem, ha ők is engem XD
UI: A Paksifüles rövid u-val írja az Atomnyul nevet ;) (csak jótanács, mert a végén leharapja a vétkes fejét :P)
Ellentétek embere... Én a szélsőségek emberének szoktam magam nevezni.
Örülök neki, hogy külön megnyitottad ezt az oldalt. Hiszem, hogy az irodalmi képességeid megérdemelnek egy aktív kiállítást. A művészetin sajnos kevesen látják őket.
Ui.:Figyelembe véve az idősebb és az ifjabb Váradi Zoltán közt fennálló erőnléti és súlybeli különbségeket, inkább nem kísérlek meg hasonló dolgokat.
Fenntartom a jogot a tapsifülesben szereplő hosszú ú-hoz! :)
Megjegyzés küldése